Az Egy szerelem három éjszakájában Melitta, a bíró neje búcsúztatta a háborúba lehanyatlott Budapestet. Isten veled Budapest, te édes! — énekelte. Az arany árfolyammozgásainak okán most én búcsúztatom azokat, akik kultúrájához hozzátartozott az arany birtoklása. Európa értelmiségét, valódi, felelős polgárságát.

Az 1700-as szint alá zuhanás óta az arany árfolyama egy szűk sávban mozog. Bár újra és újra kitörési kísérleteket figyelhetünk meg a dollár árfolyammozgásának fényében, de az olajár csökkenése és a tőzsdei mozgások egyelőre visszaterelik az alsóbb szintek felé. Éppen most nincs pénzpiaci ijedelem, válság, így az arany, a másodlagos valuta nyugszik, megpihen.

Béke van. Átmenetileg.

A gazdaságok gondjai nem oldódtak meg, egyelőre az államoké igen. A nemzetközi szervezeteken keresztül az államok pénzt adtak a bankoknak hogy azok vásárolják meg az állampapírokat, alacsonyabb kamatszinten, hogy ne a piac értékítéletének legyenek kitéve. Akkor ugyanis kiderülne, hogy az államok mindenhol alapvető gondokkal küzdenek, s a piacról érkező pénz kamata kitermelhetetlen lenne. Ennélfogva a pénzpiaci béke — amelyek között hallgatnak a fegyverek és így az arany is — átmeneti, bár lehet, hogy pár hónapra kitart.

De sajnos a világ gondjai nem oldódtak meg. Mindenhol magas a munkanélküliség, lassan Európában is mérhetetlenné válik a társadalmi szakadékok mélysége. Ha mi is belegondolunk, akkor valóban csak nyolcszoros a különbség a szabolcsi putriban nyomorgó gyerek és a terepjárón a budai elitnegyedben iskolába hordozott gyermek között? Nem. Ez a szakadék mérhetetlen. Európában most hasonló szakadékok nyílnak, s több komolyan veendő elemző is van, aki társadalmi robbanások képét festi fel — Magyarországon is. A társadalmi jövedelem eloszlásának jelenlegi állapota az arany szempontjából is kedvezőtlen: a kevés nagy vevő nem pótolja a sok közepeset és kicsit.

Azáltal, hogy az arany a tőzsdei mozgásoknak kitett termékké vált, ragyogása és nyugodt biztonsága megkopott. De az emberiség történetében ez a válság — amely még láthatóan nem ért véget, hiszen nincs válasz az alapvető kérdésekre — csupán pillanatnyi. Tehát az arany nem veszíti el kincsképző és menedék szerepét, akár az élelmiszer, az energia-hordozó és a termőföld. Minden korban vannak olyan kütyük, amelyek formálják az emberi kultúrát (a bronzfegyverek, a páncél, a tűzfegyver, a könyv — most éppen az információs eszközök), de az ember igényei alapvetően nem változnak. Az élelem, a biztonság, a fedél és a jövővárás alapszükséglet. Ennek egyik eleme az arany, akármennyibe is kerül.

A pénz változik, értéke folyamatosan csökken. Nevezhetjük azt dollárnak, eurónak, forintnak, fabatkának. Előbb utóbb mindegyik csak egy hajítófát ér. Vagy még azt sem. Az arany — az ezüst — vár, türelmesen, s tudja, hogy eljön az ideje. S ha baj van, akkor kapkodunk. Rohanunk aranyat venni, ki törtet, ki érembe préseltet, és spájzolni, felhalmozni kezdünk. Pedig éppen fordítva kellene, megragadni az itt és most lehetőségét: békében, amikor hallgat az arany, akkor kell meghallani a hívó szavát, s meglátni a ragyogását a napsütés idején. Persze, ha van a sifonérban még dollár, euró, forint. Ha már eljutottunk a zsebünkben maradt fabatkáig — mint Európában, Magyarországon olyan nagyon sokan, s éppen az értelmiség körében, akik a kultúra, a holnap letéteményesei –, akkor csak jó szerencsét kívánhatunk magunknak, másoknak, az egész világnak.

Dombi Gábor