5 éves árfolyam
Gold Chart
1 éves árfolyam
Gold Chart
1 napos grafikon
Gold Chart

Az „itt ilyen nem történhet” szindróma

2013.04.11. 13:14 - Piaci hírek

 Aki tudta a választ az elsõ három kérdésre és fogalma sem volt az utolsóról, nincs egyedül. A becslések szerint az amerikaiaknak csaknem a fele semmit sem tud a ciprusi helyzetrõl. Persze hallottak valamit a hírekben, de mivel egy távoli országról van szó, nem igazán aggódnak miatta.

Az ilyen emberek úgynevezett „normális idõk elfogultságban” szenvednek. Hogy ez mit jelent? A Wikipedia szerint egy olyan elmeállapotot „amelyben az emberek alulértékelik egy katasztrófa elõfordulásának esélyeit és lehetséges következményeit.” Hétköznapi nyelven „itt ilyen nem történhet” szindrómának nevezhetjük. A lényege, hogy az ebben szenvedõk azt gondolják, csupán azért mert egy bizonyos dolog még soha nem történt meg egy adott helyen, soha nem is fog. Ezért minden aggasztó jelzést, ami egy ilyen negatív esemény esetleges bekövetkezése felé mutat, félresöpörnek vagy bagatellizálnak.

Az ilyen fajta elfogultságot eredetileg csak természeti csapásokra értették. A Katrina hurrikánt követõ pusztítás és társadalmi összeomlás is részben ennek tudható be. New Orleans lakói egyszerûen nem hitték el, hogy szeretett városukra lecsaphat egy hurrikán, pedig minden fizikai adottság megvolt rá. Tisztán emlékszem a 2005. augusztus huszonnyolcadikai esti híradásokra. Az emberek zavartalanul buliztak az utcákon, miközben az akkori besorolás szerint 4-es fokozatú hurrikán néhány órányira volt tõlük. „Katasztrófa itt? Ugyan már! Ilyen itt nem történhet! Inkább igyunk még egy sört.”

A „normális idõkre vonatkozó elfogultság” azóta kiterjedt a politikai és társadalmi katasztrófákra is. Ennek legextrémebb példája a zsidók (és bizonyos szempontból néhány német) esete volt a Náci uralom alatt. A figyelmeztetõ jelek ellenére sokan tagadásban éltek. „Koncentrációs táborok? Népirtás? Ez õrültség. Ilyen itt nem történhet!”

Amikor a fõvonalas média megnyugtatóan és igen lekezelõen bizonygatja, hogy a gazdasági fellendülés elindult, bár a tények ennek az ellenkezõjét mutatják, kétségbeesetten hinni akarunk nekik. Nem akarjuk, hogy bármi is megzavarja kényelmes hétköznapjainkat. Õszintén hisszük, hogy ha a veszélyre figyelmeztetõ jelek ellenére foggal, körömmel ragaszkodunk megszokott életmódunkhoz, minden rendben lesz. Itt nem történhet meg.

Márpedig a ciprusi helyzet globális méreteket ölthet. Észak-Koreában verik a harci dobokat. Az USA adóssága elszabadult és az összeomlás szinte garantált. A fegyvertartási korlátozások pedig egyre gyorsabb ütemben lépnek hatályba. Ahogy Ayn Rand olyan találóan megfogalmazta:

„A valóságot figyelmen kívül hagyhatjuk, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a valóság figyelmen kívül hagyásának következményeit.”

Az Egyesült Államokban az élet még mindig egészen tûrhetõ. A boltok polcai roskadoznak, az éttermek dugig vendéggel, a mozikban teltház. Néhányan talán gondolnak arra, hogy megtakarításaik egy részébõl jó lenne valami hasznosat vásárolni, de minek sietni? A kormány soha nem fog odáig süllyedni, hogy elkobozza a javainkat vagy érvénytelenítse az alkotmány második kiegészítését. Itt ilyen nem történhet meg!

A lábunk alatt azonban valami omladozik, amire a jelekre érzékeny emberek már évekkel ezelõtt figyelmeztettek. Nincs minden rendben. Valami közeleg. Az embereknek fel kellene készülni. Fizikailag, anyagilag és lelkileg is.

A Canada Free Press (amelyik nem fél kimondani az igazságot Amerikáról) lebilincselõ cikket jelentetett meg arról, hogy miként akarja az amerikai kormány kivégezni a dollárt. „A végsõ cél egy nemzetközi valuta és a globális kormányzás együttes bevezetése,” írja Doug Hagmann.

„Az a baj, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik elég nagy léptékben és nem fogja fel a hazugság mértékét. Nem látják az összképet, mert figyelmüket szándékosan más kérdésekre terelik. A (hatalom) azt akarja, hogy a polip karjainak mozgását külön eseményeknek higgyük, és ne lássuk az összefüggést például a fegyverek elkobzása, a Belbiztonsági Minisztérium fegyverkezési kampánya vagy a gazdasági problémák között… Ezt már sokan nem fogják túlélni. A terv mögött rejlõ gonosz felfoghatatlan a mi emberi agyunk számára.”

Megint ugyanaz az elõítélet. Az emberek görcsösen ragaszkodnak a hithez, hogy vezetõik a népért dolgoznak és nem saját magukért. Nyugodtan nézik tovább az éppen futó tehetségkutató mûsorokat és celeb híreket. „Hogy a gazdaság összeomoljon? Ki van zárva! Itt soha!”

Néznek, de nem látnak. Nem látják, hogy hová tart az ország. A szabadságjogok korlátozását szükséges rosszként könyvelik el, amit minden hazafi köteles eltûrni a belbiztonság érdekében. Amikor a közlekedésbiztonsági hatóság emberei gyerekeket és idõseket molesztálnak, azzal mentegetik õket, hogy csak a mi biztonságunk védelmében ragadta el õket a buzgóság. Amikor a kormány több milliárd darab lõszert vásárol, az óvodásokra egyre több sértõ szabályt vezet be vagy drónokat küld fölénk, azt mondják, hogy ez a közjó érdekében történik. És aki ragaszkodik a sötét összeesküvés elméletekhez? Vegye le az alumínium sisakot és ébredjen fel! Itt ilyesmi nem történhet meg. Itt minden rendben van.

Amikor azonban tényleg bekövetkezik valami nagy horderejû negatív esemény, ezek az emberek teljesen meg lesznek lepõdve. Mit mondanak, ha a nyugdíjalapokat lefoglalják? Mit mondanak, ha a fegyvereket elkobozzák? Mit mondanak, ha az ellenállókat tényleg táborokba zárják? Honnan jött mindez?

„A tagadás az atrocitás szerves része,” mondta a néhai Iris Chang, „és természetes, miután egy társadalom népirtást hajtott végre. Elõször ölsz, azután az öldöklés emlékét ölöd meg.”

Kevés olyan esemény történik a világban, amire ne lenne elõzetes figyelmeztetés. Csak éberségre és elhatározásra van szükség, hogy az ember ne a fõvonalas, állami hírektõl függjön, ami úgy szûri meg az információkat, ahogy saját agendájának érdekei kívánják.

Mit tehetünk ilyen súlyos légkörben? Elõször az elõítéleteinktõl kell megszabadulni és elismerni, hogy a távolban látható füst azt jelenti, hogy tûzvész közeleg. Tisztában lenni a valós helyzettel már fél gyõzelem.

Utána jöhet a felkészülés, fizikailag, anyagilag és lelkileg. Tanuljuk meg, hogy mit tehetünk családunk, pénzünk és lelkünk biztonsága érdekében.

A legtöbben nem teszik meg. Találnak valami kifogást, hogy miért nincs rá szükség vagy miért várhat még. A legtöbben továbbra is tagadásban élnek majd és nem tesznek semmit.

Azért én megpróbáltam.

Forrás: www.idokjelei.hu

Kommentek

Felhasználónév:
E-mail:
Nem publikus
 
 

Hírlevél feliratkozás


Terméket elhelyeztük a kosárba!
Tovább vásárolok Vásárolok