A megdönthetetlennek gondolt óriásbankok 2011 elsõ negyedévéig bedõlhetnek – amikor már a „quantitative easing” sem segít

Matthias Chang, Glo

Rendszeres olvasóim emlékezhetnek, hogy már 2006 decemberében a globális bankok összeomlására figyelmeztettem, ha a gazdasági cunami egyszer õket is eléri. A többi, ahogy mondani szokták már történelem.

A Bernard Bernanke, FED elnök nevével fémjelzett úgynevezett „Quantitative Easing” (mennyiségi enyhítés) úgy 18 hónappal késleltette az árnyék pénzrendszer elkerülhetetlen összeomlását.

Éppen ezért 2009 novemberében biztosan állíthattam, hogy 2010 elsõ, de legkésõbb második negyedévében a globális gazdaság zuhanórepülésbe kezd. Az USA gazdaságának további lassulásáról szóló hírek, vagy Bernanke szavaival élve „a fellendülés vártnál lassabb érkezése” igazolja elemzésem helyességét. Bernanke szerint a kilátások bizonytalanok a gazdaság pedig „továbbra is sebezhetõ a hirtelen fejleményekkel szemben.”

Egyértelmû, hogy Bernanke szavai nem illusztrálják kellõ pontossággal a központi bankok és a pénzügyi elit Jackson Hole-ban összegyûlt tagjainak félelmeit. Egy biztos, mindannyian félnek.

Miért?

Hogy egyszerûen fogalmazzunk, a Bernanke által említett „nem várt fejlemények” a globális bankok összeomlására utalnak. Ilyen a FED-féle kommunikáció, és a bennfentesek tudják, hogy komoly figyelmeztetésrõl van szó.

Számos közgazdász teljesen félreértelmezte a „qauntitative easing” célját és következményeit. A központi bankok és a globális tömegtájékoztatás megpróbálták becsapni az embereket, mikor azt állították, hogy a Quantitative Easing segítségével képesek lesznek kölcsönöket biztosítani a pénzszûkében levõ cégeknek és ez által újraindítani a gazdaságot. Azt állították, hogy az alacsony kamatok uralma mindenkit arra bátorít majd, hogy kölcsönt vegyen fel, fogyasszon és befektessen.

Ez volt a tündérmese.

Volt aztán néhány közgazdász, aki aggódni kezdett, hogy a FED nyomdák túlterheltsége (elektromos és egyéb típusú) rövid idõn belül hiperinflációhoz vezethet.

Ennek ellenére nem történt semmi. A banki frakcionált tartalékgazdálkodás többszörös hatása nem volt érezhetõ. A banki kölcsönök szinte teljesen leálltak.

Miért? Mi történt?

Lássuk közérthetõen összefoglalva:

1. A globális bankok úsztak a veszélyes eszközökben, más kifejezéssel élve értékpapír- vagy befektetésszemétben. Szinte valamennyi AAA minõsítésû értékpapír valójában értéktelen szemét, ugyanakkor a banki mérlegkimutatásokban ezek dollár trilliókat érõ eszközökként vannak feltüntetve.

2. A Lehman Brothers és az AIG összeomlása leleplezte a csúnya igazságot. Valamennyi globális bank dollár trilliókban mérhetõ adósságot halmozott fel és valamennyien fizetésképtelenek. A világ központi bankjai összefogtak és megegyeztek, hogy nem hozzák nyilvánosságra adósságállományuk mértékét, hiszen ez bankrohamhoz vezethetne, mint ahogyan az Northern Rock-ban történt Nagy-Britanniában.

3. A FED, Bernankéval az élen egy fondorlatos tervet eszelt ki a központi bankok megsegítésére melynek segítségével szisztematikusan, fázisonként tudnak megszabadulni veszélyes eszközeiktõl és így megfelelhetnek a frakcionált banki pénzgazdálkodás által elõírt tartalékképzési követelményeknek és nem mennek csõdbe. Ez a globális bankok számára összeállított mentõcsomagok lényege.

4. Ezt a fondorlatos tervet a Quantitative Easing segítségével hajtották végre, azaz megvásárolták a bankok értékpapír-szemétjét. A FED tulajdonképpen a semmibõl állított elõ pénzt és ezt a „tõkét” használta fel az „értéktelen értékpapírok” könyv szerinti vagy névértéket történõ felvásárlására, annak ellenére, hogy szinte mind szemétnek számított, vagy maximum dolláronként 10 centet ért. A bankok nem engedhetik meg maguknak, hogy mindezt elismerjék, és itt lép be a képbe ez a mostani pénzügyi bújócska.

5. Az egyszerû logikát követve a fenti mutatvány következménye az lenne, hogy a készpénzzel elárasztott bankok elkezdenek kölcsönadni a kétségbeesett fogyasztóknak és pénzszûkében lévõ vállalkozásoknak. Az így szerzett pénz azonban nem jelent meg kölcsönök formájában. Akkor mi lett vele?

6. Visszavándorolt a FED-hez tartalék formájában és mivel a FED több trillió dollár értekben vásárolt ilyen „veszélyes hulladékot”, a globális bankok tulajdonában lévõ „pénzeket” (pusztán tételek a FED könyvelésében) „többlet tartalékként” kezelték. Ez egy téves elnevezés (vagy helytelen könyvelés?), mivel azt a látszatot keltette, hogy a bankok jól állnak anyagilag és a frakcionált pénzgazdálkodási rendszer szabályai szerint sok trillió dollár értékben lennének képesek kölcsönadni. De nem ezt tették. Miért?

7. Mert a globális bankok még mindig sok trillió dollár értékû „veszélyes hulladékkal” rendelkeznek mérlegadataik szerint. A frakcionált tartalékgazdálkodás szabályai értelmében még mindig fizetésképtelennek számítanak. A tömegeknek nem szabad tudomást szerezni errõl, különben a bankok globális rohamra számíthatnak.

8. Bernanke, az amerikai államkincstár és a globális bankok vezetõi abban reménykedtek, hogy idõvel (akkori számításaik szerint 12-18 hónap elteltével) az ingatlanpiac magához tér és az árak visszatérnek a válság elõtti szintre.

Elevenítsük fel, hogyan is történt ez az egész? Mondjuk egy ház 500 ezer dollárért kelt el a válság elõtt, amibõl 450 ezer dollár vagy még több jelzáloghitelbõl került megfizetésre.  Ma ugyanez a ház csupán 200 ezer dollárt ér. Szorozzuk meg ezt a különbözetet több millióval, hiszen ilyen mennyiségû ingatlan cserélt gazdát 2000 és 2008 között és rájövünk milyen kiterjedésû pénzügyi feketelyukkal állunk szemben. Ebbõl a mocsárból a globális bankok nem lesznek képesek kilábalni. Az sem lehetséges, hogy a FED és a központi bankok vezetõi további értékpapír szemetet vásároljanak a végtelenségig a Quantitative Easingen keresztül anélkül, hogy kiderülne mi is áll a dolgok hátterében és napvilágra kerülne a bankok fizetésképtelensége.

Saját számításaim szerint további minimum 20 trillió dollár értékû Quantitative Easingre van még szükség. Sem a FED, sem egyetlen központi bank nem merne ilyen mennyiségû pénzt elõállítani, hiszen ettõl könnyen pánik törhetne ki a hitelezõk, befektetõk és betétesek körében. Olyan lenne ez, mintha világgá kürtölnék, hogy minden bank csõdbe ment.

9. Rövid és hosszú távon azonban a mennyiségi enyhítés (Qauntitative Easing) újabb özönén kívül nincs más megoldás. A Quantitative Easing 2 nem haladhatja meg az elsõ adag mennyiségét anélkül, hogy meg ne nyitná Pandora híres szelencéjét.

10. Nem nehéz kitalálni, hogy a FED, másodszor sem hagyja kihasználatlanul ezt a lehetõséget, hiszen a frakcionált bankrendszer követelményei értelmében a globális bankok (egyre nagyobb számú lefoglalással küzdve) nem lennének képesek megfelelni a tartalékképzési követelményeknek anélkül, hogy a FED ne vásárolna fel további értékpapír szeméthalmazokat.

11. Arról se feledkezzünk meg, hogy a válság legnehezebb szakaszában a FED bejelentette, hogy a globális bankok feltételezett „többlettartaléka” után kamatot fizet, hogy a szegény bankok is kereshessenek valamit. Leegyszerûsítve egy pénzügyi ringlispíllel állunk szemben, ahol a pénz egy-két kattintás után a balzsebbõl a jobba vándorol. A FED pénzt gyárt, amivel pénzügyi szemetet vásárol, majd ugyanez a pénz visszakerül a FED-hez a globális bankoktól kamat címén. A mennyiségi enyhítés fikcióján keresztül a bankokat pénzzel árasztják el, hogy a kamatok segítségével pénz kereshessenek. Ezek után miért lepõdünk meg, ha ugyan ezek a bankok rekord összegû nyereségekrõl számolnak be?

12. A globális bankok névértéken, és teljesen költségmentesen szabadulnak meg pénzügyi szemetüktõl, sõt még fizetnek is nekik azért megszabaduljanak tõle kamat formájában. Csak hab a tortán, hogy a pénz egy részén amerikai kincstárjegyet vásárolnak (ami szintén kamatot fizet), így lehetõvé teszik, hogy az amerikai államkincstár folytassa deficitgazdálkodását. Ez az évszázad „kisegítõ” rablása.

Most, hogy pontról pontra végigmentünk a csalás szakaszain és értjük, hogy mi megy végbe a háttérben, csupán az marad hátra, hogy várjunk és figyeljük, vajon megússza-e a FED a mennyiségi enyhítés következõ fordulóját.

Nyilvánvaló, hogy a FED és más központi bankok abban reménykednek, hogy az ingatlanárak visszatérnek a válság elõtti szintre. Ez szép álom csupán. A mennyiségi enyhítés kettõ éppen úgy nem lesz képes megmenteni a bankokat, mint, ahogy az elsõ sem tudta.

A beteg az intenzív osztályon fekszik és minden jel szerint agy halott, bár ha gyengén is, de még ver a szíve. A megdönthetetlen bankok úgy látszik, ez alkalommal mégis dõlnek. Fájdalmas lesz, de elkerülhetetlen, mert e nélkül nem indulhat el a fellendülés.

Figyelmeztetés:

Amikor az ár átlépi a gátat, úgy 2011 eleje táján, tömeges rohamok lesznek a bankoknál.

A FED és több központi bank valószínûleg a következõ óvintézkedéseket hozza majd ennek elkerülése érdekében:

1. Megtiltja a banki készpénzfelvételt egy bizonyos összeg, mondjuk napi 1000 dollár felett,

2. Letilt bizonyos tranzakciókat egy adott összeg, mondjuk 10 ezer dollár felett,

3. Korlátozza a fém (arany és ezüst) befektetéseket,

4. Legrosszabb esetben elrendelheti az arany beszolgáltatását, illetve elkobzását, ahogyan az a 2. Világháborúban is történt,

5. Tõkefelügyeletet rendelhet el, stb.

6. Olyan törvényeket vezethet be, ami kikényszeríti, hogy a mindennapi tranzakciókat kizárólag bank- vagy hitelkártya segítségével bonyolítsák,

7. Olyan törvényeket vezethetnek be, ami büntethetõvé tenné a fenti intézkedések megszegését.