A mai napon a világ 10 legnagyobb adósának számító ország teljes adósságállománya a Föld teljes GDP-jének 300% - a felett van. Ez az egyszerû tény, vagyis, hogy a világ többet fogyaszt, mint amennyit megtermelni képes konkrétan azt  jelenti, hogy saját gyermekeink, saját unokáink jövõjét éljük fel, egyszerûen fogalmazva: az õ szájukból vesszük ki a falatot. Miért? Mert a XX.-XXI. század pénzügyi innovációjának köszönhetõen egy döntõen hitelre épülõ gazdasági modellt építettünk magunknak – vagy pontosabb úgy fogalmaznunk: építettek nekünk. „Fogyassz! Mindegy milyen áron, mindegy, hogy nincs rá pénzed – adunk, csak fogyassz!” – ez volt a jelszó. Igen ám, csak közben a korlátlan fogyasztás eufóriájában nem vettük figyelembe, hogy meg kellene teremteni a hitelek visszafizetésének reál-gazdasági fedezetét, aminek egyenes következménye az lett, hogy ma irdatlan méretû papírkupacon ülünk, melyet ideig-óráig még euró-nak, vagy dollár-nak fognak ugyan hívni, de hogy hosszútávon, 15-20 éves ciklusban ezeknek a devizáknak mi lesz a sorsa, azt szerintem ma senki nem tudja megmondani. Egy dolog bizonyos: reál érték tekintetében a mai pénzügyi rendszer és benne a fiat-valuta végérvényesen rálépett arra az útra, mely  értékörzõ feladatátának elvesztéséhez vezet.

Miért is?
A világgazdaság mára – a mi államadósságunkkal együtt – 7,6 trillió dollár adósságot halmozott fel. Számokban kifejezve: pl. minden amerikai állampolgárra jut belõle kb. 6millió, minden magyar állampolgárra pedig kb. 2,2 millió forint. Gyakorlatilag világ-méretû körbetartozásról beszélhetünk, hisz pl. az államkötvények nemzetközi piacán, illetve a nemzetközi pénzintézeteken keresztül szinte valamennyi gazdaság finanszírozza a másikat, és vice versa. Nos: ha naívan feltennénk a kérdést, hogy kinek áll szándékában mindezt visszafizetni, a válasz – bár meglepõ, de roppant egyszerû: senkinek. Megkockáztatom: ennek az irdatlan adósságnak a visszafizetését ma a világon senki nem gondolja komolyan. De: ezt a hitel-pénz rendszert fent kell tartani, ennek viszont ára van, mert  ugyanakkor a reál gazdaság nem képes akkora többletet termelni, hogy abból adósságtörlesztésre is jusson, így adott a feladat: pénzt kell csinálni. Igen ám, de hogyan? Két úton: vagy elveszek, vagy teremtek. Elveszek, azaz megszorítok, emelem az adókat, csökkentem a szociális juttatásokat, a végsõkig tolom a nyugdíjkorhatárt, magyarul:  megfizettetem a lakossággal.  És teremtek, azaz a pénznyomtatás monopóliumán keresztül szó szerint pénzt csinálok, magyarul: friss pénzt nyomtatok a gazdaságba ami viszont az inflációs várakozások emelkedéséhez, és reálhozam-csökkenéshez vezet. Magyarul: vezetõ gazdaságpolitikai döntéshozók és politikusok süppedõ bársonyszõnyegükön egyszerû megoldást találtak: ezt az adósságot szép lassan elinfláljuk, azaz szintén a lakossággal fizettetjük meg, hisz az inflációról tudjuk, hogy – közgazdaságilag -  az nem más, mint a szegény ember adója…
Összefoglalva: világméretû pénzügyi/gazdasági paradigmaváltásra lenne szükség, hisz ez a hitel-pénz rendszer a végtelen növekedés elméletére épül, ami pedig nincs. A gazdaság világa nem mesterséges képzõdmény, hanem egy élõ, szerves környezet, s így korlátos is.   Azaz itt sincs végtelen növekedés, mert az univerzum, melyben élünk ezt a modellt nem ismeri. A fenntartható fejlõdés modelljét viszont igen, csakhogy ennek egyik sarkalatos pillére az önkorlátozás. Viszont ha valami, akkor pontosan ez az, ami a tõkérõl nem mondható el. A tõke sajátossága a soha nem elég elve, a tõke mindig többet és többet akar. Ezt Brüsszelben pontosan tudják, és ezért szomorú látni, hogy úgy tesznek, mint akik elhiszik: egy egységes európai bankrendszer a megoldás a jelenlegi helyzetre. Pedig semmi mást nem tesznek, mint a problémát eggyel magasabb szintre tolva továbbra is napi 24 órában dolgoztatják a bankóprést…  Ezek az öröm-ódaként tálalt megoldások valójában egzisztenciális hatalmi érdekek mentén megkötött kompromisszumok – a mi zsebünkre.

Az eddig elhangzottakat  figyelembe véve most beszéljünk ezek hatásairól, a ,,testközeli dolgokról”, vagyis miket tapasztalhatunk közvetve közvetetten? Megoldást nem találó kormányok megszorító intézkedései, drágább  élelmiszer, benzin árak, hitelek, értéktelenedõ ingatlanok…
A magam részérõl azt látom, hogy a vezetõ döntéshozók egyetlen megoldást látnak: az idõhúzást. Hogy ez szándékos-e, vagy szakmai hozzá nem értésbõl fakad, az most más kérdés, a lényeg, hogy a legutóbbi brüsszeli csúcs „eredményei” ezt pontosan megmutatták. Miért?  Mert az egységes össz-európai bankrendszer ideájával nem tartalmi, hanem strukturális irányba történt elmozdulás. Olyan ez, mint ha egy ütött-kopott, statikailag instabil épület megerõsítésére azt a megoldást választjuk, hogy húzunk még rá egy emeletet.
Én megértem, hogy süppedõs szõnyegen, lazacos szendvics mellett, légkondicionált repülõkön és tárgyalótermekben, nagyon-nagyon jól fizetett pozíciókban ez jó döntésnek tûnhet. A gond csak az, hogy ennek a döntésnek az árát a pedagógus, az ápolónõ és a vízvezeték szerelõ kisiparos fizeti meg.
Hogy lássuk a helyzet fonákságát: Európa döntéshozói cca. 4500 Mrd (!) euro-t fordítottak bankmentésre. Csak hogy pontosan értsük: az államok az adófizetõk, igen, az ápolónõ, a pedagógus, a vízvezeték szerelõ pénzébõl ennyi pénzt adtak privát banktulajdonosoknak azért, hogy – egyébként – az adófizetõ honpolgár hozzájuthasson a saját pénzéhez. Kérem: ez egy ilyen rendszer. És ebbõl a rendszerbõl lett elege az íreknek, görögöknek, spanyoloknak.
Éppen ezért gondolom, hogy – ha lassan is - , de a világ érték szemléletében változás történik. A virtuális, közgazdasági hozzáadott értéktõl mentes eszközöktõl kezdünk elmozdulni a reáliák, az áru-alapú, valós ár/érték arányt hordozó eszközök irányába.

Látjuk, sõt: a hétköznapokban tapasztaljuk a rendkívül bizonytalan gazdasági helyzetet, a pénzpiacok idegességét. Viszont ebben a helyzetben hogyan gondolkodjon a hétköznapok embere, aki nem szeretne mást, mint keserves munkával megszerzett megtakarításait biztonságban tudni? Mit lehet mondani? Van megoldás?
Tudnunk kell, hogy bármilyen pénzügyi termékbe ( állampapír, biztosítás, banki betét, részvény ) történõ megtakarítás esetén a pénzünket a tõkepiacon helyezzük el. Mit mondanak jól öltözött befektetési tanácsadóink? „Az állampapírba történõ befektetés kockázatmentes, hisz olyan nincs, hogy egy állam csõdbe menjen.” Hát akkor lapozzuk fel a két hónappal ezelõtti Görögországról szóló cikkeket… Az adósságleírás mértéke közel 70%-os volt… De ne menjünk olyan messzire. A magyar államkötvények, tehát az ország adósságának túlnyomó többsége egyetlen alapkezelõ, a Templeton Investments kezében van. Belegondoltunk abba, hogy milyen következményekkel járna, ha egy álmos londoni hétfõ reggelen ezek az urak ott a Templeton-nál megnyomnák a „sell” gombot? Vagy abba: mi az ára annak, hogy ezt nem teszik meg?
De nézhetünk mást is: 2008 óta az Amerikában becsõdölt bankok száma meghaladja a 400-at. Miért gondoljuk még mindig azt, hogy csak azért, mert a bejárat márványból van, és fölé nagybetûkkel az van írva, hogy „BANK” az egyenlõ a biztonsággal? És miért gondoljuk azt, hogy ugyanez, itt Magyarországon nem tud megtörténni? De ha már számok: „Betéteseink védelmérõl az Országos Betétbiztosítási Alap gondoskodik” – olvassuk valamennyi banki szórólapon. Igen. De tegyük mellé azt is, amirõl a prospektus már nem ír: a biztosítás felsõ határa százezer euro. És a többi? Azt nem a bankba, hanem a casinóba vittük? Csak hogy pontosan lássuk az arányokat: az OBA vagyona a 2011-es mérlegadatok szerint 88Mrd forint. Ugyanakkor a hitelintézeteknél (bankoknál) elhelyezett betétállomány nagysága 7.800Mrd forint. Erre mondjuk azt, hogy biztonság?
Hogy mit lehet mondani? Mi a megoldás? A megoldást úgy hívják: pénzügyi tudatossá válás. Ha mi nem tesszük meg saját magunk, akkor megteszi helyettünk az az ügynök vagy banki ügyintézõ, aki különféle értékpapír csomagokat, biztosításokat tukmál ránk, mert ez az érdeke. És ez az érdek nem biztos, hogy mindig fedésben van a mi pénzügyi érdekeinkkel. Ilyen példákat szerintem mindenki tudna sorolni saját tapasztalataiból, elég, ha a frank alapú hitelezésre gondolunk. Tipikus esete annak, amikor megengedtük, hogy mások gondolkodjanak helyettünk. Meg is tették…
Egy  biztos:  vagyonunkat, megtakarításainkat, pénzügyi egzisztenciánkat  illetõen felkészültek akkor leszünk, ha tudatosan és az elõtt cselekszünk mielõtt a jövõ nyilvánvalóvá válik.

Ezt értjük, de nem rendelkezik mindenki közgazdasági diplomával…
De józan ítélõképessége mindenkinek van. Nézze, befektetésekkel foglalkozom, és az a határozott tapasztalatom, hogy a jelenleg zajló gazdasági, pénzügyi folyamatoknak az az üdvös hatása mindenképpen érezhetõ, hogy az emberek egyrészt sokkal jobban odafigyelnek arra, hová, milyen kockázati környezetben lévõ termékekbe helyezik el megtakarításaikat. Legalább is elindult ez a tudatosodás. Másrészt: nem csak azt kezdik átlátni, hogy a meglévõ megtakarítást nem szabad egyetlen termékbe elhelyezni, hanem a diverzifikációban egyre markánsabban jelennek meg a virtuális, gyakorlatilag számítógépen létezõ eszközök mellett a reáliák, az árucikkek. Ez pedig azért nagyon fontos, mert a pénzügyi rendszer globális, és hihetetlen érzékeny borotvaélen táncol. Egyetlen negatív politikai/gazdasági esemény percek alatt képes szélsõséges árfolyam ingadozásokat generálni, azaz komoly hatással lenni a befektetés értékére. Egy ilyen környezetben a kézzelfogható áru-alapú befektetés viszont mindig is képes megõrizni a reál értékét.

Itt elsõsorban a nemesfémekre gondol?
Ide lehet sorolni pl. a termõföldet, a mûkincseket is, de ezek speciális, kevésbé likvid eszközök, úgyhogy: döntõen igen, és meg is mondom miért. Gondoljon bele: az arany egy olyan eszköz, mely véges mennyiségben áll rendelkezésre, elõállítani nem lehetséges, nem tudom betenni a bankóprésbe. Márpedig, ha nem tudom korlátlan mértékben elõállítani akkor nem tudom elinflálni sem. Viszont ha nem tudom elinflálni az azt jelenti, hogy a meglévõ megtakarítás értékének megõrzése szempontjából – hosszú távon - soha nem kérdés, hogy pénzügyi termékek kontra arany esetében melyik oldalra billen a mérleg nyelve. Nézze: a kérdésre, hogy lesz-e forintunk, eurónk, dollárunk tizenöt-húsz év múlva, ma nem tudjuk a választ. Arany viszont lesz, nem csak húsz, hanem ötven, vagy száz év múlva is.
Ha szabad egy rendkívül árulkodó statisztikai adatot: Németország esetén a Bundesbank-ban 3.396,3 tonna befektetési aranyat trezorálnak, ez németek „jegybanki” tartaléka. Ugyanakkor a lakosság birtokában nagyságrendileg ugyanekkora mennyiség van privát tartalék formájában, tehát a megtakarításokon belül a magánszemélyek 20-25%-ig nemesfémet halmoznak fel. Ez a közel 3.400 tonna akkor lesz igazán izgalmas adat, ha megnézzük, hogy egyébként a teljes német tartalékon belül a befektetési arany hány százalékot képvisel. Ez a szám kérem 72,3%! Hogy lássuk: ez pontosan azt jelenti, hogy egy ország vezetése úgy dönt, hogy a teljes tartalékának több mint 70%-át nemesfémben tartja, és csupán a maradék 30%-ot fordítja pénzügyi eszközökre -, pl. görög államkötvényre… És nem õk az egyetlenek a világon, akik így gondolkodnak. Ez az arány a franciák esetében 72%, az olaszoknál szintén, a portugáloknál 90% felett van, Hollandiában 60,5%. Elgondolkodtató.

Tehát ideje készülnünk egy pénzügyi Armageddon-ra?
Ezt mindenki döntse el saját vérmérséklete szerint -, én nem errõl beszélek. A pénzügyi rendszerben lévõ kockázatokra igyekszem felhívni a figyelmet, és rámutatni arra, hogy van olyan eszköz, mellyel tudatosan átgondolva védekezhetünk e kockázatokkal szemben. Az arany nem válságtermék. Aranyat nem abbéli félelmünkben kell vásárolnunk, hogy holnapután söpörni fogják értéktelen papírpénzeinket az utcán – bár láttunk már ilyet. Aranyat azért kell vásárolni, mert erõs inflációs környezetben élünk – fogunk is élni még hosszú évekig – és ebben a környezetben a meglévõ megtakarításunk reál-értékének megõrzésére az arany az egyik legmegfelelõbb eszköz.
Végül is nem az a kérdés,  hogy a pénzügyi Armageddon eljön e vagy, sem,  - aminek azért most  ugye nagyobb a valószínûsége - , nem az, hogy a világ jelenlegi pénzügyi rendszere meddig életképes, hanem hogy azt lássuk, azt gondoljuk át: bármely forgatókönyv megvalósulása esetén  a megtakarításaink, vagyonunk értékét pénzügyi termékekben, vagy nemesfémben  gondoljuk inkább megóvni?