Egyelõre nem megy csõdbe Görögország, mivel hamarosan mégis megkapja az EU–IMF-hitel esedékes részletét. A fizetõképesség középtávú fenntartásához egy újabb hitelcsomagra és arra is szükség lehet, hogy a lakosság mellett a hitelezõk is bevállaljanak bizonyos veszteségeket.
Néhány héten belül hozzájut Görögország az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által tavaly megszavazott 110 milliárd eurós hitelcsomag ötödik részletéhez – derült ki a nemzetközi szervezetek és a görög kormány között pénteken lezárult tárgyalások után. A mintegy 12 milliárd eurónak köszönhetõen Athén képes lesz törleszteni hamarosan esedékessé váló adósságait külföldi hitelezõivel szemben, ideiglenesen elkerüli a csõdöt.
Jean-Claude Juncker , az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítõ Eurogroup elnöke azonban világossá tette: az európai államoknak „újabb segítséget” kell majd nyújtaniuk a súlyosan eladósodott országnak. Ez valószínûleg egy újabb hitelcsomagot jelent, amely – a Spiegel értesülései szerint – a korábban becsültnél lényegesen nagyobb, több mint 100 milliárd eurós lehet. Ennyi pluszpénz kellhet ugyanis ahhoz, hogy a görög állam 2013-ban és 2014-ben is fizetni tudja adósságait.
Forrás: www.vilaggazdasag.hu