A Bilderberg csoport igaz története

„1954 óra napjainkig a világ legbefolyásosabb emberei évente egyszer titokban talákoznak…” – így kezdõdik Daniel Estulin 2007 decemberében megjelent könyve, amely máris világsiker. Ugyanis aról szól, hogy a világ politikai és pénzügyi vezetõi mirõl is beszélnek évente egyszer titkos találkozásukkor – a Bilderberg csoport megbeszéléseken - és hogyan befolyásolják ezek a találkozások a világ ügyeit: elnökök megválasztását vagy megbuktatását, háborúk kitörését és az energiapiacok manipulálását. A fõáramú média, bár meghívottként képviselõi jelen vannak a találkozáson, híreket mégsem közöl róluk. A könyv fõleg két kérdésre próbál válaszolni:

- Vajon mivel foglalkoznak ezek a bölcs emberek, ami ekkora titokzatosságot érdemel?
- Vajon merre akarják elvinni a világot?

Azért ezekre a kérdésekre keresi a szerzõ a választ, mivel, - ahogy a könyv kiadója fogalmaz, - még az is elképzelhetõ, hogy a Bilderberg csoport többsége hisz abban, hogy lopakodó útjuk a titokzatos jövõ felé jó szándékkal van kikövezve. De ennek ellenére az is lehetséges, hogy az emberek többsége még sem akar ezen az úton efelé a jövõ felé menni. Ez a könyv legalább olyan izgalmas és jelentõs, mint Susan George könyve a Luganói tanulmány volt. Érdemes ezért megismerkedni vele.

A kezdetek

A világ legnagyhatalmúbb emberei elõször 1954-ben találkoztak Bernhard holland herceg és a Rockefeller család szervezésében a „Hotel Bilderberg” luxus szállodában, egy kis holland városkában, Oosterbeek-ben. Egy hétvégén át vitatták meg a világ jövõjét. A találkozó végén elhatározták, hogy ezentúl minden évben egyszer találkoznak. A hely után Bilderberg csoportnak nevezték el magukat. Azóta összesen 56-szor találkoztak – voltak évek, amikor kétszer is – mindig luxushotelekben. A csapatban találjuk, többek között – Henry Kissingert, David Rockefellert, Zbigniew Brzezinskit, Tony Blairt, Paul Wolfowitzot és Bill Clintont, és sok más kormányfõt, üzletembert, bankárt, politikust és újságírót.

A rengeteg tanácskozás ellenére a sajtó sohasem számolt be arról, hogy a csapat mirõl tárgyalt és milyen következtetésekre jutott. Pedig a világot joggal érdekelhetné, hogy mirõl is beszélhetnek ezek az emberek? A demokráciában természetesen mindenkinek joga van arra, hogy amit nem akar, azt ne közölje a médiával. De ebben az esetben más a helyzet. Ezek az emberek nem baráti, magántalálkozásokon vesznek részt, hanem a világ ügyeit próbálják igazgatni. Nem lenne ezért mégis csak joga a közembernek, hogy megtudja, mirõl is döntenek a háta mögött?

Mirõl is beszélnek a politikai vezetõk a legbefolyásosabb üzletemberekkel és bankárokkal? Gondoljuk csak el, a hasonló találkozók mind nyilvánosak, a sajtó részvételével zajlanak. Ilyenek a davosi Világgazdasági Fórum vagy a G8 országok találkozói is. Pedig a Bilderberg csoport találkozóin jelen szokott lennei a Nemzetközi Valutaalap elnöke, a Világbank elnöke és az amerikai pénzügyi vezetés képviselõje is. Ott vannak továbbá a leghatalmasabb globális cégek, a Coca-Cola, a Chase Manhattan Bank, az American Express, a Goldman Sachs, a Microsoft, a British Petroleum, a Daimler Chrysler elnökei, az USA alelnökei, a CIA, és az FBI igazgaói is, együtt az európai országok miniszterelnökeivel. Akik jelen vannak, együttesen nagyobb vagyonnal rendelkeznek, mint az USA teljes lakosságának vagyona. Bármelyikük ha egyénileg bárhová elutazik, egészen biztos, hogy a média vezetõhírben számol be róla. Éppen errõl a nagyszabású Bilderberg csoport találkozóról nem látja értelmét hírt adni? Elég furcsának tûnõ helyzet!
Ez a furcsa helyzet indította a szerzõt arra, hogy nyomozni kezdjen.

15 évvel ezelõtt kezdte. Rengeteg segítséget kapott munkájához, bár senki nem akarta a nevét adni az ügyhöz. Mnél mélyebbre ásott az ügyben, annál inkább erõsödött benne az érzés, hogy a Bilderberg csoport úgy mûködik, mint egy „árnyék világkormány”, amely az éves találkozók teljes titokzatosságában döntéseket hoz, és azt is megbeszéli, hogy a döntéseket hogyan valósítja majd meg. De ezzel elveszik az emberektõl azt a demokatikus jogukat, hogy saját ügyeikrõl, jövõjükrõl maguk dönthessenek. Az egyes titkos döntések sorozata a világ rabszolgasorsba taszítása felé haladhat. Ezért itt az ideje, hogy benézzünk a színfalak mögé!

Keresztúthoz érkezünk. Az emberiség jövõjét határozza az meg, hogy most merre megyünk tovább. Rendõrállamokká változhatnak az országok, vagy szabad akaratú, demokratikus körülmények között élõ emberek közösségeivé. Azon múlik, hogy mi mit teszünk. Ehhez azonban elõször tudnunk kell, mit csinálnak mások a hátunk mögött. Errõl szól a „Bilderberg csoport igaz története” címû könyv.

A Bilderberg csoport: az univerzum mesterei

Nézzünk néhány, a csoporttal kapcsolatban megjelent idézetet!

The Times, Anglia 1977
„A Bilderberg csoport a nyugati világ leggazdagabb, gazdaságilag és politikailag leghatalmasabb, legbefolyásosabb embereinek klikkje, akik titokban megterveznek dolgokat, melyek azután késõbb, mint véletlen események, meg is történnek.”

Kanada veszélyben

1996 májusában a Bilderberg csoport találkozója Torontóban volt. Egy csodálatos helyen találkoztak, közel óriási farmokhoz, ahol lovagolni lehetett, „wellness központokhoz”, ahol csodálatos kezelések álltak rendelkezésükre. Ezen az eseményen azonban váratlan dolog történt. Kiszivárgott a hír, hogy a Bilderberg csoport fel akarja osztani Kanadát. A tervezett módszer az volt, hogy a Quebec tartomány majd egyoldalúan bejelenti leszakadási szándékát, megjelentetve egy függetlenségi nyilatkozatot. A tervezett idõpont 1997 eleje volt. Kanada többi részei pedig egyesülnek az USA-val. Amint már említettük, általános szabály, hogy a média soha nem számol be a Bilderberg csoport döntéseirõl. Ennek oka, hogy a médiabirodalom döntõ hányada a Bilderberg csoport tagjainak tulajdona! Ebben az esetben azonban megtört a titoktartás. A terv kikerült a legolvasottabb és legbefolyásosabb kanadai újsághoz, a „Toronto Star”-hoz, amely azt azonnal le is közölte. Ezen a találkozón is érdekes emberek voltak együtt.

Néhányan a listáról: az USA védelmi államtitkára William Perry, a kanadai miniszterelnök Jean Chretien, Henry Kissinger, a Fiat cég tiszteletbeli elnöke, Giovanni Agnielli, Paul Martin, Mario Monto EU-s biztosok, a Chase Manhattan Bank fõnöke David Rockefeller, Soros György, a holland és spanyol királynõ és a belga herceg, továbbá számos más üzleti, politikai és egyetemi figura.

A kiszivárgott hír nagy hatással volt az emberekre. Végül is eddig nem fordult elõ, hogy a Bilderberg csoport a vendéglátó ország felosztását tervezte volna. A kanadaiak pedig kemény emberek. Amikor megtudták, mi forog kockán, az egyszerû dolgozók, írók, kiadók, újságírók, sõt rádió- és TV riporterek is fittyet hányva annak, hogy kinek a tulajdonában vannak a lapok, a TV és rádió csatornák, világgá kürtölték az igazságot, amit azután az emberek nagyon hamar és széles körben ismertek meg. A felháborodás szétáradt az országban, ami megakadályozta, hogy a Bilderberg terv valóra váljon.

Ettõl kezdve azután a rendezvény õrzése még szigorúbbá vált. Az eseményrõl elõször tudósító újságíró ellen pedig merényletet követtek el, amit szerencsésen megúszott.

A zártkörû klub

Képzeljünk el egy zártkörû klubot, amelynek résztvevõi államelnökök, miniszterelnökök, nemzetközi bankárok, titkosszolgálati és katonai vezetõk, és amelyben háborúktól és piaci eredményekrõl döntenek. Ez a Bilderberg csoport. Hogy miért nem tudnak róla semmit az emberek? Egy francia riporter erre a kérdésre így válaszolt: a Bilderberg csoport a világ legtitokzatosabb szervezete, amely annyira nagyhatalmú és mindenhol jelenlévõ, hogy kevés ember veszi a bátorságot, hogy leleplezze tevékenységét.

A holland Bernhard herceg, aki a csoport alapítója volt, azzal a céllal hozta össze ezt a „hasonlóan gondolkodók” csoportját, hogy a világ nagy problémáit együtt megoldják.

Mint már tudjuk, elõször 1954-ben találkoztak, a Bilderberg Szállóban, Oosterbeek városában, Hollandiában. Egy szerzõ, Hatonn azonban kiderítette, hogy a német származású hercegnek köze volt a nácikhoz. A háború után azonban ez feledésbe merült, és a herceg azt üzleti élet felé vette az útját: a hatalmas Royal Bulch Shell olajtársaság egyik felsõvezetõje lett. Ma a cég nagyon közel áll a Bilderberg csoporthoz. A Bilderberg csoport, az alakuló ülésen, megfogalmazta a misszióját és a fõ céljait. Ezek lényege az európai-amerikai érdekszövetség megteremtése volt gazdasági és politikai kérdésekben. Európában de Gaulle volt az egyik fõ ellenzõjük. Azért – ahogy egy politikai elemzõ állítja –, mert de Gaulle-nak nem tetszett a Bilderberg csoport azon célja, hogy Európa népei adják föl önállóságukat, és rendeljék alá nemzeti magukat egy Bilderberg csoport irányította brit-amerikai világkormánynak.

Ha végigvizsgáljuk, hogy 1954 óta mely témák voltak a Bilderberg csoport találkozásainak kitüntetett vitapontjai, akkor azt találjuk, hogy azok az amerikai-európai ideológiai különbségek csökkentésére, és a világ befolyásolására összpontosítottak. 1954 óta a csoport találkozóinak rendszeres résztvevõi a nyugati világ leggazdagabbjai: bankárok, nagyiparosok, politikusok, multicégek fõnökei, elnökök, miniszterelnökök, államtitkárok, pénzügyminiszterek, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vezetõi, katonai vezetõk és a globális médiabirodalmak tulajdonosai és vezetõi.

2005-ben, a „titkos társaság” mítoszt eloszlatandó, a csoport 73 éves elnöke, Viscount Etienne Davignon, interjút adott a BBC-nek. Ebben a következõt mondta: a csoport egyedüli célja, hogy befolyásos emberek kíváncsiak más befolyásos emberek véleményére, szeretnék megismerni a nézeteik között lévõ különbségeket, még pedig úgy, hogy mindez ne a nagy nyilvánosság elõtt történjék. Azt, hogy egy „globális uralkodó osztály” kialakítása lenne a cél, Davignon tagadta.

Korábban a háborúkat elsõsorban területekért vívták. A globális újkorban azonban, amelyben az üzlet és a politika szorosan összefügg egymással, a világ gazdasági befolyásolása a cél. A Bilderberg csoport tagjai befolyásolják az országok központi bankjait, ezen keresztül hatással vannak az árfolyamokra, a kamatokra, és az arany árára. Arra is hatni tudnak, hogy mely országok, milyen feltételekkel kapnak hitelt. Ez a tevékenység természetesen személyes vagyonukat is gyarapítja. Eisenhower óta az USA valamennyi elnöke kapcsolatban volt a Bilderberg csoporttal. Ez nem jelenti azt, hogy személyesen vett részt a találkozókon, de képviselõjét elküldte. Állandó tag Tony Blair és a brit kormány vezetõi. Tag volt Kanada egykori miniszterelnöke Trudeau, és a meghívottak között van Hillary és Bill Clinton és Bill Gates is. De ott találjuk a csoportban David Rockefellert, a médiacár Rupert Murdoch-ot és a nemzetközi médiabirodalom a Viacom vezérét, Summer Redotone-t is. A Bilderberg csoport találkozóit követhetik olyan események, mint az például, amikor a Nemzetközi valutaalap /IMF/ megszorító csomagot kényszerített Argentínára.

Bernhard herceg, aki Beatrix királynõ apja volt, 2004-ben halt meg. Életrajzában ez olvasható: Amikor a Bilderberg csoport tagjai hazatérnek, magukkal viszik azt, amiben megállapodtak, és mindent megtesznek annak megvalósításáért.

A Bilderberg csoportnak csak az lehet a tagja, aki elkötelezett híve „az egyvilágrendszernek”, a társadalmak valamennyi tevékenysége feletti „demokratikus ellenõrzésnek”. A kulcsszó az ellenõrzés, ami nagyon hasonlít a kommunista célokra.

A hermetikus elzártság biztosítása érdekében a Bilderberg csoport tagjai nem hozhatnak senkit magukkal. A találkozó helyéül szolgáló szállodában rajtuk kívül más vendég nem lehet. A kiszolgáló személyzetet pedig gondosan átvilágítják, politikai nézeteiket is ellenõrizve. A biztonsági ellenõrzés és a folyamatos õrzés pedig olyan erõteljes, hogy egy légy sem juthat be a biztonsági õrök tudta nélkül. Mindennek költségeit a helyi kormány fizeti. A szállodai szobák ára 1200 euró körül van. Fontos a kiváló konyha. Általában kisebb várost választanak a találkozó helyszíneként, hogy kevésbé legyenek „szem elõtt”.

Ez a „globalista fesztivál”, amely általában 4 napig tart, 10 millió euróra rúg. Ez több, mint amennyit az USA elnökének vagy a Pápának a védelmére költenek nemzetközi utazásaik alkalmával. A konferenciákon általában 130-an vannak. A résztvevõk kb. kétharmada európai, a többi az USA-ból, Kanadából és a többi országból. A résztvevõk folyékonyan beszélnek angolul.

A Bilderberg csoportot zavarja a brit nacionalizmus: például az, hogy az britek nem akarják bevezetni az eurót. Ezt gyakran vetik Blair szemére. 1998. május 29-én a „Spotlight” címû lapban volt olvasható, hogy valaki Blairt „hosszúnadrágban lévõ Maggie Thatchernek nevezte, utalva arra, hogy Thatchernek Európa- ellenessége miatt a Bilderberg csoport nyomására kellett távoznia a miniszterelnöki bársonyszékbõl. Valaki úgy fogalmazott, hogy a Bilderberg alapfilozófiáját a következõ mondással lehet a legjobban leírni: „ami jó a bankoknak és a nagyvállalatoknak, az jó mindenki másnak”.

Különbséget kell tennünk az állandó, aktív tagok, és a meghívottak között. Az állandó tagok száma kb. nyolcvan. A meghívottak egy részét, akikrõl kiderül, hogy jól szolgálnák a globalizációs célokat, a Bilderberg csoport tagjai késõbb hatalmi pozícióba segítik. Egy kiváló példa erre Bill Clinton. Elõször 1991-ben a németországi Baden-Badenben vett részt Bilderberg találkozón, akkor még mint Arkansas állam kormányzója. Itt David Rockefeller közölte vele, hogy a NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás) létrehozása Bilderberg-cél. Clinton egyetértett az üggyel. Clinton 1992-ben az USA elnöke lett, és minden erejét latba vetette, hogy a NAFTA létrejöhessen.

Még néhány érdekesség:

Tony Blair elõször 1993-ban vett részt a Bilderberg rendezvényen. 1994-ben pártvezér, 1997-ben miniszterelnök lett.
George Robertson 1998-ban volt ott, és 1999-ben NATO fõtitkár lett.
Romano Prodi 1999-ben vett részt a találkozón, és még ebben az évben az EU elnöke lett.
A 2004. évi Bilderberg-ülés után két „bilderberges” került magas pozícióba. Barroso, korábbi miniszterelnök az EU Bizottság elnöke, Sócrates pedig miniszterelnök lett.
A világ legnagyobb katonai szervezete, a „Világhadsereg”, a NATO vezetõi mind „bilderbergesek”. Ezek után a kérdés az: hol is döntöttek és döntenek valójában Irakról, Koszovóról, Szerbiáról és Afganisztánról!

Egy híres ipari vezetõ, a bilderberges Giovanni Agnelli, a Fiat egykori elnöke is figyelemre méltó igazságot mondott ki: „az európai integráció a célunk, és ahol a politikusok nem lesznek sikeresek, ott majd a nagyiparosok közbe lépnek, és elrendezik a dolgokat”.
Az American Almanach 2002. augusztus 11-i számában a következõ hír jelent meg:
„A Bilderberg csoport a nemzetek utáni kort tervezi meg, azt, amikor már nem lesznek független országok, csak régiók, amelyeket egységes elvek irányítanak. Ez globális gazdaságot jelent majd, egy világkormánnyal és általános, egységes vallással.”

Ezt kicsit kibontva, arról lehet szó, hogy – az üzleti érdekeknek megfelelõen – a Bilderberg csoport egységes, globális piacot, egyetlen kormányt, az ezekre felügyelõ egyetlen világhadsereget, egységes valutát és egy uralkodó bankot akar. Ha ez igaz, akkor érthetõ, hogy nem szeretné, hogy ez kiderüljön és a „kisemberek” tudomására jusson. Ez indokolhatja a titkolódzást.

A különbözõ források szerint a Bilderberg csoport jövõrõl alkotott elképzeléseibe a következõk tartoznak bele:
– A nemzeti identitások eltörlése, nagy nemzetközi intézmények uralkodó szerepe.
– Az emberek feletti központosított hatalom és ellenõrzés, amelynek során a középosztály gyakorlatilag megszûnik és csak uralkodók, irányítók és szolgák, irányítottak maradnak Ezek a gondolatok meg is jelennek Brzezinski „Between Two Ages: America’s Role in the Technetronic Era” (Két korszak között: Amerika szerepe a „technetronikai” korban) címû könyvében.
– A nulla növekedésû társadalom: a „nulla növekedés” tönkreteszi a korábbi jólétet. Jólétben az emberek boldogulnak, biztonságban vannak, és ezért nehéz az elnyomást rájuk kényszeríteni. Kényszerítés nélkül viszont az emberek nem fogadnák el, hogy függõ, kiszolgálóemberekké váljanak. Az országok saját ipara ezzel megszûnik, a termelés az olcsó munkaerejû fejlõdõ országokba települ, és mások, elsõsorban a szolgáltatási munkahelyek maradnak meg.
– Az országok állandó egyensúlytalansági helyzetben tartása: az állandó válsághelyzetek nyomás alatt tartják az embereket fizikailag, szellemileg és érzelmileg egyaránt. Kifáradva könnyebben mondanak le arról, hogy saját sorsukat alakítani akarják: apatikussá, passzívvá válnak, összezavarodnak, nem értik mi is történik, és demoralizálódnak.
– Az oktatás központi irányítása. Az Európai Unió, amely európai „USA-vá” akar válni, egyik fõ célja a nemzeti oktatási rendszerek központosítása és ellenõrzés alá vonása. Ennek során „sterilizálják” a fiatalok agyát, igyekszenek elfelejtetni velük a nemzeti múltat. Ennek gyümölcsei már érzékelhetõk: a fiatalok egyre kevesebbet tudnak a történelemrõl, és a szabadság, függetlenség szépségérõl, igazi értelmérõl. (Errõl eszembe jut az a hír, hogy amikor egy tanárnõ a múzeumban Dugovics Titusz, nándorfehérvári hõsi tettét lelkesen mesélte diákjainak, azok nem értették, hogy ezt miért tette. Az egyikük ki is fejezte véleményét: milyen hülye volt – mondta!)
– Valamennyi nemzetközi és fontos hazai politikai kérdés központi ellenõrzése. A cél magáért beszél. Nézzük csak meg, hogy mi is történik az EU-ban, hogyan von magához minden fontos döntést Brüsszel!
– Az ENSZ megerõsítése. Szerepét növelni akarják; jogilag és valóságban egyaránt „világkormánnyá” akarják változtatni, amely adót is szed majd a „világpolgároktól”.
– További szabadkereskedelmi régiók létrehozása. A NAFTA és az EU-n túl, a világ többi részén is cél a szabadkereskedelmi övezetek kialakítása.
– A NATO szerepének további növelése: igazi „világkatonasággá” alakítása. A NATO már ma is beavatkozik belsõ ügyekbe a világ több pontján (például Afganisztán, a volt Jugoszlávia területe).
– Egységes jogi és társadalmi rendszer. Ebben aki „szót fogad”, az jól jár, aki nem, az akár a megsemmisítésre is számíthat.

Mindezt a Bilderberg csoport gazdasági és politikai hatalmán, nagyhatalmi tagjain keresztül kívánja elérni.

Befejezõ gondolatok és saját vélemény

„A Bilderberg csoport igazi története” rendkívül izgalmas könyv. Nincs módunkban közvetlenül ellenõrizni, hogy igaz-e, vagy csak „kitalálás”. Ahogy azt mondani szokták, egyike az „összeesküvés-elméleteknek”. Azonban az nagyon is elgondolkodtató, hogy a megfogalmazott célok teljesülését saját bõrünkön is tapasztalhatjuk.

Nem tapasztaljuk-e Magyarországon hogy mekkora nyomás nehezedik ránk nemzeti érzelmeink, történelmi nagyjaink elfelejtetése, elhalványítása érdekében?

Nem érzékeljük-e a nagy nemzetközi szervezetek, Világbank, IMF, Európai Bizottság állandó beleavatkozását az ország ügyeibe?

Nem dicsérik-e ezek az intézmények folyamatosan a nemzetromboló „Gyurcsány-csomagot”? Nem csökkent-e le szinte nullára a magyar gazdasági növekedés, óriásira növelve a szegények számát, és egyre jobban kiiktatva a középosztályt?

Nincs-e káosz, bizonytalanság a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban és kultúrában, és nem félrevezetettek-e, apatikusa-e és passzívak-e az emberek? Nem „demoralizálódott-e” a társadalom?

A Bolognai rendszerrel nem egységesítette-e az EU a felsõoktatási rendszereket, egyformává, „átláthatóvá és átjárhatóvá” téve azokat?
Nem döntenek-e egyre több nemzeti bel- és külpolitikai ügyben helyettünk Brüsszelben?

Nem erõsíti-e az EU a régiókat a megyék megszüntetésének távlati tervével?

Van-e független, az ország érdekeit védõ hadseregünk, vagy inkább katonáik a NATO irányítása szerint cselekszenek?

Ha ezekre a kérdésekre õszintén válaszolunk, akkor megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a könyvben megfogalmazott „jövõképek” megvalósításában hazánk élenjár. Éppúgy, mint abban, hogy az EU „reformszerzõdését – ami nem más, mint a korábbi, a franciák és dánok által elutasított, minimálisan módosított alkotmány – elsõként, „jó pontokra törekedve Brüsszelnél”, fogadta el a magyar parlament. Történt ez néhány nappal a szerzõdés aláírása után, amikor még a több száz oldalas dokumentumnak magyar fordítása nem is volt. Gondolom, azt senki nem feltételezheti, hogy a képviselõk, akik valószínûleg nem mindannyian beszélnek angolul, néhány nap alatt angolul elolvasták a több száz oldalas reformszerzõdést, hogy – ahogy az kötelességük lenne – megfelelõ ismeretek birtokában, az ország érdekeit szolgáló döntés hozhassanak.

Végül ne feledjük, az a portugál vezetõ, akinek sikerült a „reformszerzõdést” az EU-n keresztülvinnie, a bilderberges José Sócrates portugál miniszterelnök.

Az ismert amerikai csatorna, a CBS hírek egykori elnöke Richard Sabant így fogalmazott: „A mi feladatunk nem az, hogy azt adjuk az embereknek, amit alkarnak, hanem hogy azt adjuk nekik, amit mi fontosnak tartunk”.

A szerzõ szerint az emberek többsége nem tudja, hogy milyen erõs szálak fûzik össze a médiát és a Bilderberg csoportot. Ezért nem is gyanakszanak arra, hogy esetleg a médiában nem a valódi, hanem a manipuláló szándékú híreket kaphatják. A Bilderberg csoportnak tagjai illetve meghívottjai az amerikai és európai média birodalmak tulajdonosai. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Bilderberg rendezvényeirõl, a csoport céljairól és eszközeirõl nem számolnak be. A szerzõ felhívja a figyelmet arra, hogy bár a 2002 évi Bilderberg találkozón jelen voltak a vezetõ médiák képviselõi, mégis, egy sem volt közöttük, amelyik az iraki háborús készülõdésrõl beszámolt volna. A média inkább kitalált témákat, amelyeket – ha nem is ezek a legfontosabbak – bedob, és amelyen „csámcsog”. Kedvenc módszer a Bilderberg támogatók „hõsként”, az „ellenzõk” veszélyes, szélsõséges, hozzá nem értõ emberekként való feltüntetése.

Így népszerûsítette például Ralph Nader-t az amerikai „fõáramú” média elnökjelöltként. Nader tanácsadója egyébként az amerikai „Business Week” lap szerint 1971. március 10-i száma szerint, a Rockefeller család egyik tagja, John D. Rockefeller IV. volt és kampányát is a Rockefeller hálózat pénzelte. A médiára gyakorolt hatással így a Bilderberg csoport tagjai befolyásolják a közvéleményt, ezen keresztül pedig a választásokat, végül pedig azt, hogy mi is történik egy országban. Különbözõ források szerint ezt David Rockefeller így fogalmazta meg az 1991-ben Baden-Badenben tartott Bilderberg csoport találkozón: „Hálásak vagyunk az olyan kiváló lapoknak, mint például a Washington Post, a New York Times vagy a Time Magazine azért, hogy közel negyven éve betartják ígéretüket, és nem hozzák azokat nyilvánosságra. Ugyanis lehetetlen lett volna a világ jövõjével kapcsolatos terveinket kialakítanunk akkor, ha azok közben nyilvánosságra kerültek volna.

Most már a világ felkészültebbé vált arra, hogy elinduljon a világkormány megteremtése felé. Hiszen nyilvánvalóan hasznosabb megoldás az intellektuális elit és a világ bankárjainak nemzetek feletti szuverén hatalma, mint az elmúlt századokban gyakorolt nemzeti önrendelkezés”.

Igazak-e ezek az információ források? Éppen a média titkolódzása miatt egészen biztosak semmiben nem lehetünk. Azonban ez nem zárja ki azt, hogy a jelekbõl olvassunk. Ilyen érdekes jel az a vélemény, amelyet George Ball fogalmazott meg 1968. áprilisában, az akkori Kanadában, Mont Tremblant-ban tartott Bilderberg csoport rendezvény alkalmából. Ball Kennedy és Johnson elnök gazdasági államtitkára volt, továbbá a Lehman Brothers pénzügyi csoport ügyvezetõ igazgatója lés a Bilderberg csoport egyik bizottságának tagja. Ball arról beszélt, hogy mit jelentenek a Bilderberg csoport globalizációs elképzelései. Ball szerint az elsõ és legfontosabb feladat a nemzetállamok „archaikus politikai struktúrájának” megszüntetése és a „világméretû cégek” elterjesztése.

A kis nemzetállamok ugyanis gátolják a világcégek „mérethatékonyságának” elérését. Persze – ahogy erre sokan rámutatnak – ez nem jelent mást, mint „szabadrablást”: A gyenge országoknak a átfogó tõke prédájává válását. Jelenti az olcsó béreket és a magas árakat a szegény országokban. (Nem ismerõs ez nekünk?)

De hogyan lehet mindezt kivitelezni?
Hogyan lehet megszabadulni olyan kormányoktól, amelyek megpróbálnák megvédeni a nemzeti érdekeket a globális tõkével szemben? A jelenlegi „képviselõi demokrácia” erre kiváló lehetõséget ad. Csak elegendõ pénz kell ahhoz, hogy egy ilyen kormányt meg lehessen buktatni. Nem nehéz egy kis válságot kelteni bárhol a világban! Fõleg, ha a függetlenné tett – már mint a nemzeti érdekektõl, de nem a nemzetközi pénzvilágtól – központi bankokat manipulációs eszközként tudja használni a nemzetközi pénzvilág. Például az USA-ban a központi bank – a Federal Reserve System – egy magán bankrendszer, amely több szálon is kötõdik a Bilderbegekhez. De ez a helyzet Európában is. A függetlennek mondott Európai Központi Bank – amelynek elnöke Jean Claude Trichet, maga is Bilderberg csoport „pénzelitje” tervezi meg. A brit központi bank, a „Bank of England” vezetõi valamennyien a Bilderberg csoport belsõ körében tartoznak. A Bilderberg csoport tehát közvetlen felügyeletet gyakorol a függetlennek nevezett nemzeti bankok és a politikusok felett. Emlékezzünk rá, Margaret Thatcher-nek is azért kellett távoznia, mert nem értett egyet azzal, hogy a brit szuverenitásról lemondjon a Bilderberg csoport által megtervezett európai szuperállam brüsszeli vezetõi javára. Az európai szuperállam terve javára. Az európai szuperállam terve azonban régi: és – a szerzõ vélemény e szerint – kezdetek óta kapcsolódik a Bilderbergerekhez,

A Marshall terv

A Marshall terv a nevét George Marshall-ról az USA egykori külügyminiszterétõl kapta, aki 1947. június 5-én mondta el híres beszédét Európa háború utáni újjáépítésérõl.
A beszéd lényege a következõ volt: meg kell akadályozni, hogy folytatódjék Európában az a szétesés, ami az országot gazdasági és társadalmi helyzetét jellemezte a II. világháború után. Ehhez az USA-nak segítséget kell nyújtani. Ezzel hozzájárul az éhínség gyors csökkentéséhez és a gazdaságok újraépítéséhez. Ez hasznos lesz az USA számára is, mivel szövetségeket és értékes üzleti partneri kapcsolatokat tus így kiépíteni saját maga számára is.
Talán még ennél is fontosabb lesz, ahogy azt egy brosúra írta, hogy „egyéni és kollektív barátságok szövõdnek majd azt USA és Európa között”.

Amirõl azonban a nyilvánosságot nem tájékoztatták, az az volt, hogy a „Tervet” sok angol politikai közíró ezeket így jellemezte „Ki uralkodik a világ felett? címû cikkében: az USA követelte, hogy Európa liberalizálja – cserében a Marshall tervért – kereskedelmét, növelje termelékenységét, és biztosítja, hogy megindul „Európa amerikanizálódása”. Ezt segíti majd az USA és Európa „gazdasági és politikai elitjeinek összefonódása” és az, hogy jelentõs gazdasági vagy politikai lépést Európa nem tehet amerikai jóváhagyás nélkül. A Marshall terv eszerint tökéletesen kiszolgálta a nemzetközi orientáltságú amerikai óriáscégek üzleti érdekeit.(Churchill például egy alkalommal a Marshall tervet a történelem leghitványabb tettének nevezte!).

Megjegyezhetjük, hogy Európa, mindenesetre „jó tanítványnak bizonyult, hiszen a fejletlenebb országoknak, köztünk hazánknak juttatott EU-s támogatásokból is többnyire a külföldi cégek húzzák a legnagyobb hasznot!

Az egyesített Európa terve tehát már ekkor, a Marshall terv idején felmerült Carrol Quigley, a Georgetown Egyetem történelem professzora errõl így ír: Európa egységesítését a Marshall terv indította el 1948-ban. A terv egyik kikötése volt, hogy az európai gazdasági újjáépítést az országnak egymással összefogva kell elvégezniük. Ez vezette el az 1948. áprilisában aláírt Európai gazdasági együttmûködési megállapodáshoz, és az ezt követõ hónapban megtartott „Hágai Kongresszus az Európai Unióért” címû rendezvényhez. Ezután már gyorsan követték egymást az események. 1950-ben már meg is született a „Schuman terv”, amely Franciaország és Németország teljes szén- és acéltermelésének felügyeletét és irányítását egy nemzetek feletti szervezetre bízta. Az Európai szén és acél bizottság 1952-ben kezdte meg mûködését. A bizottság dönthetett árakról, beruházásokról és termelési mennyiségekrõl: éppen úgy, mint egy kormány. A csoportba végül hat ország, Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia lépett be. Ezzel Európa elindult az egységesedés felé.

1957-ben azután megszületett Rómában az Európai Gazdasági Közösség. A római szerzõdés 1958. január elsején lépett hatályba.

A harmadik részben már szó volt arról, hogy Európa „egységesítésében” nagy szerepet játszik a Bilderberg csoport. Európa egyesítésén korábban többen is dolgoztak. Napóleon ezt a francia zászló alatt, Hitler pedig német uralommal akarta megtenni. Ma ez sokkal inkább az amerikai elképzelések mentén történik. A londoni The Telegraph újságban 2000 szeptemberében Ambrose Evan-Prichard írta: Az amerikai titkosszolgálat az ’50-es, ’60-as években jelentõs kampányt folytatott az európai „egységesítés” érdekében, és komoly összegekkel pénzelte az európai „föderalista mozgalmat”. Létezett is olyan szervezet CIA-vezetéssel, hogy „Amerika-bizottság az Egyesített Európáért”. És ezen a ponton szólnunk kell egy másik szervezetrõl is. Ez a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations).

A CIA-t ennek a csoportnak a befolyásos tagjai irányították az ’50-es, ’60-as években. De vajon miért tud olyan keveset még az amerikai lakosság is errõl a csoportról? Miért nem foglalkoznak vele a Pulitzer-díjas riporterek, egyetemi professzorok, történészek, kutatók? Lehet, hogy azért, mert a tanácsnak létezik egy „nyilvános arca”. Évente jelentéseket ad ki, és folyóirata is van Foreign Affairs – külügyek – címmel, amelyre bárki elõfizethet.

Titkársága is van, amelyhez bárki kérdéssel, javaslattal fordulhat, és egészen biztos, hogy választ is fog kapni. Azonban mindez csupán a felszín. Ha megnézzük a tagok listáját, akkor azt találjuk, hogy körülbelül kilencven százalék vagy a Bilderberg csoportnak is tagja, vagy az úgynevezett „Trilateral Commission” – Háromoldalú Bizottsághoz van köze.

A Háromoldalú Bizottság

Olvassuk David Rockefeller emlékiratainak egy részét:
„Egyesek azt hirdetik, hogy mi egy titkos szövetség részei vagyunk, mivel én és családom úgynevezett »internacionalisták« vagyunk, és arra szövetkezünk, hogy egy globális politikai és gazdasági struktúrát hozunk létre: úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy egységesített világot, amely az USA érdekeit is sértheti. Ha ez ellenünk a vád, akkor én valóban bûnös vagyok, és egyben büszke vagyok rá.”

A Bilderberg csoport mellett még egy hatalmi csoportosulás van: ez az úgynevezett Háromoldalú Bizottság. Ennek is gazdag és nagy hatalmú emberek a tagjai. Közös bennük, hogy hasonlóan a Bilderberg csoport tagjaihoz, irtóznak mindentõl, ami „nemzeti”. A bizottságot 1973-ban David Rockefeller alapította. David Rockefellerrõl, a Rockefeller család irányította Chase Manhattan Bank elnökérõl 1980-ban egy „A titokzatos kormány” címû dokumentummûsorban így beszélt az újságíró, Bill Moyers: „David Rockefeller a legnyilvánvalóbb képviselõje a mai uralkodó osztálynak, annak, amelynek tagjai multinacionális közösségben formálják a globális világgazdaságot, és irányítják a tõke mozgását. Rockefeller, mint magánember pedig megdöbbentõ privilégiumokkal rendelkezik: sem a vám-, sem az útlevél-ellenõrzés emberei nem zavarhatják, sõt abból sincs baja, ha nem áll meg az autójával a piros lámpánál.”

A Háromoldalú Bizottság elsõ találkozója Tokióban volt 1973. október 21. és 23. között. Az észak-amerikai résztvevõk csoportjában hatvanöten voltak. Közülük harmincöt kapcsolatban volt a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa szervezettel is. A Háromoldalú Bizottság három régió- (Amerika, Európa és Ázsia) csoportba oszlik. Az amerikai csoport központja Washingtonban, az európaié Párizsban és az ázsiaié Tokióban van.

A 2006-os éves ülés, amely három napig tartott, Tokióban, a 2007. évi Brüsszelben volt. A 2008. évi pedig Washingtonban lesz. Az ülések zártak, és a független média nem közölhet hírt róluk. Az amerikai csoport vezetõje 2001-tõl Thomas Foley, az európaié az üzletember és politikus Peter Sutherland és az ázsiaié Yotaro Kobayashi, aki szintén üzletember. A tagságot a végrehajtó bizottság választja. A tagok mind „belsõ emberek”, a globalizáció hívei és elõmozdítói.
Feltûnõ jelenség, hogy a kormányok magas rangú képviselõi közül sok ebbõl a bizottságból kerül ki. A bizottságnak saját folyóirata van „Trialogue” címmel.

A Washington Post 1977. január 16-án így írt a Háromoldalú Bizottságról: „A bizottság tagjai nemzetközi magánszervezetek képviselõi, akiket a vagyonos bankár, David Rockefeller gyûjtött össze azzal a céllal, hogy felélénkítse a tárgyalásokat az USA, Nyugat-Európa és Japán között. Azonban figyelemre érdemes, hogy a tagjai között találjuk Carter elnököt, Mondale alelnököt, Cyrus Vance külügyminisztert, Harold Brown honvédelmi és Michael Blumenthal pénzügyminisztert. De tag Carter nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski is.”

Ez után a cikk után a Washington Postot kiadó cég igazgatótanácsának elnökét meghívták a bizottságba. Ezt követõen többet nem írt a lap a bizottság üléseirõl.
A bizottság legújabb ötlete, amelyet Brzezinski vetett fel, hogy a globalizáció kiterjedésével az olyan globális intézményeket, mint például a Háromoldalú Bizottság, globális adórendszer létrehozásával kell majd finanszírozni.

A bizottság 2007. augusztusi tagsági listáján már sok országból találunk embereket, beleértve Kuvaitot, Jordániát, Ukrajnát, Izraelt, Kínát és Oroszországot. Robert Eringer szerint, aki 1980-ban „A nagy globális manipulátorok” címmel írt könyvet, a Háromoldalú Bizottság tagjai elõbb-utóbb saját országukban vezetõ beosztásba kerülnek, és ebben a pozícióban a bizottságtól kapott feladatokat hajtják végre. Érdekes bizonyíték erre egy Kissinger-idézet, amely a Háromoldalú Bizottság 25. évfordulóján, 1998-ban egy díszvacsorán elmondott beszédbõl származik:
„1973-ban, amikor külügyminiszter voltam, David Rockefeller meglátogatott az irodámban, és azt mondta, hogy õ úgy véli, én segítségre szorulok. Be kell vallanom, hogy elõször nem értettem, hogy mire gondol. Azt javasolta, hogy alakítsunk egy amerikaiakból, európaiakból és japánokból álló csoportot azzal a céllal, hogy elõre lehessen tervezni a jövõt. Megkérdeztem tõle: Ki fogja ezt elintézni a számodra, David? A válasz ez volt: Zbig Brzezinski. Rögtön láttam, hogy Rockefeller komolyan gondolja a dolgot, hiszen egy fontos személyt választott. Aztán arra is ráébredtem, hogy valójában szükség van arra, amit Rockefeller akar.”

Szakértõi tervezés

Miért is kapcsolódik egyre erõsebben egymáshoz a fejlett és a fejletlen világ? – teszi fel a kérdést egyre több szakember.
1991-ben egy amerikai közgazdász, Doug Henwood így válaszol a kérdésre: a fejlett világ három csoportja, az USA, Nyugat-Európa és Japán maga köré gyûjtött néhány kihasználható, kevésbé fejlett országot, és azokban összeszerelõ üzemeket, mezõgazdasági farmokat hozott létre, illetve megszerezte a bányákat vagy vízkészleteket.
Az USA elsõsorban Dél-Amerikára, Nyugat-Európa pedig Kelet- és Dél-Európára terjesztette ki befolyását. Néha azonban osztoznak is egy adott országon. Például Szingapúr és Tajvan USA és Japán, Argentína pedig USA és Nyugat-Európa befolyási területe. A módszert, amelyet használnak, írja le „A demokrácia válsága” címû 1974-ben íródott könyv (egyik szerzõje a híres politológus, Samuel Huntington): „A külügyminisztérium munkamegosztása a következõ: az elsõ nyomást gyakorol a kevésbé fejlett országokra, hogy liberalizálják a gazdaságot, és mondjanak le mindenféle »nacionalizmusról«. A multinacionálisok pedig továbbadják mindazt a tudást a külügyminisztériumnak, amelyet az adott országban összegyûjtöttek.” Természetesen eközben jó sok profitot is összegyûjtenek – tehetjük hozzá.

Leszûrhetjük tehát azt a következtetést, hogy a Bilderberg csoport, a Háromoldalú Bizottság és a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa egymással szoros kapcsolatban lévõ és a világ dolgait irányítani akaró magánintézmények, amelyek a nemzetek szuverenitása és a valódi demokrácia helyett globális világuralmat készítenek elõ. Vagyis nem csupán gazdasági célokról van szó, bár ezek az érdekek is nyilvánvalóan erõsek. A politikai hatalom befolyásolása is a célok között szerepel.

A „Rockefeller-dosszié” címû könyv szerzõje, Gary Allen arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bilderberg csoport és a Háromoldalú Bizottság rendezvényein sohasem vetõdik fel fontos témaként a tisztességes verseny és a demokrácia fontossága. Viszont David Rockefeller némi szimpátiát mutat a marxizmussal szemben. Hogyan lehetséges ez? – teszi fel a kérdést a szerzõ. David Rockefeller nemcsak nagyon gazdag, de tanult ember is. Ismeri a XX. század történelmét, tudja, mit követett el Sztálin a marxizmus jegyében.

Tudja, hogy – becslések szerint – százmillió embert öltek meg, és ennél sokkal többet börtönöztek be vagy küldtek lágerekbe a marxista ideológia védelmében. Hogyan egyeztethetõ össze a „nagykapitalista” állapot a marxizmus iránti vonzalommal? Az ellentmondást talán akkor sikerül feloldanunk, ha jobban megvizsgáljuk a szavak értelmét. Az ideológiai magyarázatok szerint a kapitalizmus egyenlõ a szabad versennyel.

A kapitalisták tehetséges vállalkozók, akik kiváló ötleteik segítségével versenyhelyzetben profitot tudnak elérni, és ezzel meggazdagodnak. A kapitalizmusban az egyén tehetsége elõtt nincs korlát, a megtermelt profitot újra be lehet ruházni, és azzal még több profitot lehet elõállítani. A pénz, amit megkeres az egyén, az övé, és az is egyéni döntés, hogy a pénzt mibe fekteti be. Ezzel szemben a

A gazdasági válság vége: Új Világrend?!

Lendületben a háttérhatalom, hajrá globalisták, hajrá oligarchák!

A BILDERBERG-CSOPORTTÓL, a világválságokon át a háborúkig. A háttérhatalom szerepérõl, dr. Drábik Jánost, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezetõ programszerkesztõjét kérdeztük.

- A világ leghatalmasabb urai elõször 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai "Hotel Bilderbergbe". Mi rejtõzik a csoport mögött?

- A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörû hálózatot mûködtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedûsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erõsen titkolózó társaság mirõl tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NATO, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.

- Mit lehet tudni az idei, június 3-6. között megtartott sitgesi találkozóról és elõzményeirõl?

- Idén Spanyolországban, közelebbrõl: Katalóniában, a Barcelonától 30 km-re fekvõ exluzív üdülõvárosban: Sitgesben tartották a tanácskozást. Az eseményt ezúttal is fokozott titkolózás vette körül. A pénzuralmi világrend egyik legfõbb szabálya, hogy háttérhatalom nincs, és aki errõl beszél, az összeesküvési elméleteket gyárt. A Bilderberg-tanácskozások szervezõi és résztvevõi nem ismerik el, hogy fontos kérdésekrõl nemcsak behatóan tanácskoznak, hanem döntéseket is hoznak, amelyeket aztán a Világbank, a Valutaalap, a kormányok, a nemzetközi szervezetek végrehajtanak. Fontos tudni, hogy a sitgesi tanácskozást megelõzõen sor került Dublinban, a Háromoldalú Bizottság, a Trilateral Commission találkozójára. Az államok felett fõhatalomként mûködõ pénzimpériumnak ez a fontos intézménye már megtárgyalt olyan kérdéseket, mint például a pénzügyi válság kezelése, egy új globális pénzügyi rend kialakítása, s az új világvaluta bevezetése. Megvitatták, hogy az új pénzügyi rendszer irányítója s központi bankok jelenlegi központi bankja, a bázeli székhelyû Nemzetközi Fizetések Bankja, vagy pedig a Nemzetközi Valutaalap legyen. A dollár világvaluta szerepét aláásta, hogy az Egyesült Államoknak már nincs meg az a gazdasági kapacitása, amely lehetõvé tenné óriási adósságának ipari termeléssel történõ ellensúlyozását. Egy olyan pénz, amelynek már nincs semmilyen fedezete, nem töltheti be többé a világpénz szerepét. Hogy sorsa megpecsételõdött, onnan is láthatjuk, hogy a dollár feltartóztathatatlanul gyöngül, és vele együtt megrendült az euró is, hiszen az eurónak is dolláralapja van, mert az euró-dollárból fejlõdött ki.

- A dollár kivezetése milyen következményekkel járna?

- Ha a dollár kivezetésre kerül, akkor az euró is vele bukik. Valószínûleg az aranynak tovább fog nõni a világpénz szerepe és elõbb-utóbb egy nemesfémmel fedezett világvaluta kerül bevezetésre. Mindezt nem lehet gyorsan végrehajtani, mert akkor Kína elveszítené 2.500 milliárd dollárnyi valutatartalékát. Ha a dollár túl gyorsan inflálódna el, és kerülne kivezetésre a nemzetközi kereskedelembõl, akkor Kínát óriási veszteség érné, és ez nagyobb méretû háborús konfliktust is elõidézhet. Mindezt megvitatták Dublinban, a Háromoldalú Bizottság ülésén, ahol a fõtéma az új világrend és a hozzákapcsolódó új globális pénzügyi világrendszer létrehozása volt. A pénzügyi összeomlásnak és a nyomában járó gazdasági világválságnak nem sikerült meggyõzni a népeket arról, hogy a káoszból és az anarchiából a kiutat az egy központból irányított világrendszer, a globális unió mielõbbi létrehozása jelentheti. A válság elõidézése tehát ezt a célját nem érte el.

- Melyek voltak a tervbe vett célok?

- Azt akarták, hogy olyan súlyos legyen a válság, amely már rákényszerítheti a világra az új világrendet, amely a történelemformáló világerõk különbözõ struktúráinak már 250 éve a legfontosabb világstratégiai célja. E stratégiának a lényege olyan, egy központból irányított világrend, egyfajta világállam létrehozása, amelyben a nemzetközi pénzkartell tartja az ellenõrzése alatt a pénzrendszert, és a szuper-gazdag pénzdinasztiák ennek a segítségével gyakorolják a politikai hatalmat is. Olyan kétpólusú világtársadalom létrehozása a céljuk, amelyben a pénzvagyon-tulajdonosok szûk érdekcsoportja gyakorolja a hatalmat, ellenõrzi a gazdaságot, és mindenki más tõlük függõ, bérbõl és fizetésbõl élõ alkalmazott, vagy még kiszolgáltatottabb helyzetben lévõ segélyezett.

- Célba érnek?

- A gazdasági világválsággal nem tudtak kialakítani olyan kaotikus viszonyokat, amelyekbõl természetes követelésként - a rend utáni vágyként - be lehetne vezetni az egy központból irányított világrendszert. Nem kizárt, hogy visszatérnek a történelemben már kipróbált és sikeresnek bizonyult módszerhez, egy nagyobb méretû háború kirobbantásához. Az euró-atlanti hatalmi elit számára a háború egyrészt lehetõvé teszi az adósságcsapdából való kikerülést, másrészt felgyorsíthatja a világelit által régóta áhított globális integráció megvalósítását. Ennek a világstratégiának a része például a felmelegedés, s a klímaváltozás nyomán bekövetkezõ környezeti katasztrófával való riogatás, vagy a széndioxid-kvótákhoz kapcsolódó globális méretû spekuláció beindítása. A pénzügyi- és gazdasági válság eddig nem hozta meg a várt eredményt. Ezért merült fel egy újabb háború kirobbantása, mint megoldási eszköz a változások felgyorsítására. Irán alkalmas lehet e cél elérésére. A perzsa állam körül már felvonultak a hadseregek: óriási támaszpontok épültek Afganisztánban, Irakban már évek óta állomásoznak a hadosztályok, a tengeren megtörtént az amerikai haditengerészeti erõk öszevonása, két repülõgép-anyahajó is állomásozik a Perzsa öbölben, és ott vannak az amerikai mellett az izraeli haditengerészet atomtengeralattjárói is. A háborús felkészülés olyan szakaszba érkezett, hogy a háború technikailag bármely idõpontban megindítható.

- Mirõl esett szó a sitgesi tanácskozást megelõzõ dublini találkozón?

- A világtörténelemben most fordul elõ elõször, hogy a lakosság és a közvélemény tud a transznacionális világerõk terveirõl, és ez akadályozza stratégiai céljaik megvalósítását. Korábban ez nem így volt. A világközvélemény ma már számon tartja, hogy kik a Bilderberg Csoport belsõ magjához tartozó személyek, akik minden alkalommal jelen vannak a találkozókon: a belga és a spanyol királynõ, Henry Kissinger, David Rockefeller, a Rothschild-dinasztia képviselõi, és mások. Tudomása van arról is, hogy kik meghívott résztvevõk. Magyarországról Bokros Lajos teljes jogú tagként egyszer volt jelen. Többször ott volt Surányi György (az MNB volt elnöke, a CIB Bank elnöke) és Martonyi János is. A külügyminisztert azonban csak egyszer vonták be a bizalmas beszélgetésekbe. 2010-ben több okból is rendkívüli világhelyzet van. Felgyorsult az egész emberiség öntudatra ébredése, másrészt a világelit legfelsõ rétegében kiélezõdtek az érdekellentétek. Komoly nézeteltérések alakultak ki a világválság megítélésében, a pénzrendszer átalakítása és a kibontakozás, valamint egy esetleges, Irán elleni háború kérdésében. Sitgesben azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogyan kellene a világ közvéleményét megnyerni az új világrend számára, meggyõzve õket arról, hogy ez a káoszból kivezetõ egyetlen út. Így lehet elkerülni a még nagyobb gazdasági és pénzügyi káoszt, a polgárháborús viszonyok kialakulását.

- A Bilderberg tanácskozással egy idõben zajlott Dél-Koreában a G-20-ak pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek találkozója. A Bilderberg-Csoport találkozójával ellentétben - amelynél kötelezõ a szigorú titoktartás - a G-20-ak konferenciájáról már nyilvánosságra hoztak egyes döntéseket. Ezek egyben arra is engednek következtetni, hogy mit hagytak jóvá Sitgesben, és mit nem. A G-20-ak elhatározták, hogy valamennyi bankmentõ és gazdaság-élénkítõ csomagot leállítanak és megtiltják a kormányoknak a nagyarányú állami segélyezést a pénzügyi likviditás és a termelõ gazdaság mûködésének a biztosítása érdekében. Az egyes államoknak minden pénzforrást fizetõképességük fenntartására kell átcsoportosítaniuk.

- Kik tehetnek az államok eladósodottságáról?

- Errõl a pénzügyi elit és a tulajdonában lévõ bankrendszer tehet. Az Európai Unió tagállamai azért adósodtak el, mert a világ pénzügyi rendszerét globális szerencsejáték-kaszinóvá átalakító spekulánsok gátlástalan hazardírozásukkal megbénították a pénzfolyamatok normális mûködését, és az Európai Unió egészét gazdasági válságba sodorták, pénzügyi rendszereiket az ellenõrzés nélkül hazardírozó spekulánsok összeomlasztották. Gazdasági világválságot idéztek elõ, és rákényszerítették Amerikát, hogy a helyzetet - az adófizetõk terhére - bankmentõ és gazdaságélénkítõ csomagokkal orvosolják az adófizetõk pénzébõl. Amerikában 4500 milliárd dollárt, az európai országokban pedig - Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Dániát, és más országokat is beleértve - 4100 milliárd eurót csikartak ki a gátlástalanul hazardírozó pénzintézetek és bankok megmentésére. Ugyanezek a pénzügyi csoportok, amelyek a válságot elõidézték, most képmutatóan arról siránkoznak, hogy megrendült a bizalmuk ezekben az országokban, mert úgy eladósodtak. Vajon miért nem önmagukban keresik a hibát? Görögországban, Olaszországban és másutt már korábban is nagy volt az eladósodás mértéke, mégsem estek kétségbe a spekuláns hitelezõk. A mesterséges pánikkeltésre azért volt szükségük, hogy újabb milliárdokat csikarjanak ki a maguk számára. Azért veszítették el hirtelen bizalmukat, mert akkor a nekik dolgozó minõsítõ intézetek leminõsítik a "rendkívül kockázatossá" vált adósokat. Ha pedig leminõsítik õket, akkor magasabb kockázat miatt már magasabb lesz a kamatláb. Ki teszi zsebre a magasabb kamatokat? A befektetõ, hitelezõ pénzintézetek, a pénz- és korporációs oligarchia tulajdonában lévõ bankok.

- Van azonban még egy magyarázat arra, hogy miért volt szükség az álszent pánikba-esésre. A mesterséges pánikba-esés, amibõl most extra milliárdokat zsebelnek be, arra is jó, hogy az uniós tagállamokra, elsõsorban az eurózóna tagjaira, rákényszerítsék a további pénzügyi centralizációt. Arra hivatkozva, hogy veszélybe került az euró és az egész eurózóna léte, saját hatáskörükbe akarják vonni a már megszerzett monetáris felségjogok mellé a fiskális hatásköröket is. Már nemcsak a monetáris felségjogokat - pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyamszabályozás, hitelrendszer - akarják központosítani, hanem az adók kivetését és a tagállamok költségvetésének ellenõrzését is. Ennek megfelelõen európai adórendszert szeretnének, továbbá azt, hogy ne legyen önálló költségvetése a tagállamoknak, hanem azt is a nemzetek feletti brüsszeli bürokrácia készítse el, illetve hagyja elõzetesen jóvá.

- Ilyen körülmények között mennyi esélyük van a nemzetállamoknak?

- A pénzuralmi világelitnek saját intézménye az Európai Unió. Nem gyõzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az Unióból származó elõnyöket - a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása - birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két vagy többoldalú együttmûködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva, bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendbõl.

- A pénz önmagában értéktelen "jel", amit a nemzetközi pénzelit gyakorlatilag ingyen hoz létre "a levegõbõl". Ennek a jelnek, fedezetlen pénznek, akkor lesz fedezete, amikor azt hitelként ki tudják valakinek kölcsönözni. A hitelfelvevõ adósként elkezd érte kamatot fizetni. A legjobb adósok maguk az államok, mert a szuverén adósok elvileg nem mehetnek csõdbe. Ezzel a fedezetlen jel, fedezett pénzzé alakul át. De ezt a jelet az egyes országok maguk is kibocsáthatnák. Ez a saját kibocsátású nemzeti közvetítõ közeg jobb pénz lenne, mint a külföldrõl kamatsarcra kikölcsönzött jel, mert a saját pénznek az adott országban az értékteremtõ munka lenne a fedezete. Kína például így mûködik. Ezért a transznacionális pénzkartell célja az, hogy minél elõbb megszabaduljon a nemzetállamoktól. Ennek a legolcsóbb módja beterelni õket egy nemzetek feletti birodalmi struktúrába. Így a felszámolásukhoz nem kell sem hadsereg, sem háború, mindössze át kell mosni az emberek agyát a kezükben tartott véleményipar tömegtájékoztatási eszközeivel. Azé az agy és a gondolkodás, aki megtévesztéssel, félretájékoztatással megmûveli.

- Magyarországra nézve ez mit jelent?

- Magyarországnak a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia, és hatalmi hálózata diktál, mert nincs olyan erõs társadalma, nemzeti elkötelezettségû, pénzügyi és gazdasági erõvel rendelkezõ kormánya, amely kellõ határozottsággal szállhatna szembe a pénzuralmi világelittel. Egyelõre az történik, amit õk akarnak. 1989 óta folyamatosan el tudták érni, hogy Magyarországon ne bocsássanak ki magyar munkával fedezett magyar pénzt. 1991 óta jogilag is bebetonozták ezt a rendszert az MNB törvény elfogadásával és a kétszintû bankrendszer bevezetésével. Amire a szervezett magánhatalomként mûködõ pénzvilág hajlandó hitelt adni a "levegõ pénzébõl", az mûködhet, amire nem ad, az nem mûködhet. Magyarország új, nemzeti elkötelezettségû kormánya már kísérletet tett néhány lényeges intézkedés meghozatalára. Ezekhez azonban szükséges lett volna az, hogy 2010-ben a magyar költségvetés hiánya a GDP (nemzeti össztermék) 3,8 %-a helyett 6,8 % legyen. Erre a világelit és annak pénzügyminiszteri tanácskozása azt mondta, hogy: nem. A befektetõ bankárokat nem érdekelte, hogy ennek az országnak van egy demokratikusan megválasztott, erõs legitimációval bíró kormánya, amely felelõsséggel tartozik a magyar társadalomnak. Ha a számára kisajátítható pénzek biztonságáról van szó, akkor nem ismer tréfát. A demokratikus magyar vezetés pedig engedelmesen fejet hajtott. Ez is mutatja, hogy tulajdonképpen ki is irányítja az országot.

- Az eladósítás olyan pénzelvonási technika, amelynek nem az a célja, hogy az adós megfizesse tartozását. Ha egy csoda folytán egyszerre csak mindenki kifizetné az adósságát, akkor egy fillér pénz sem maradna forgalomban. Ha pedig nincs pénz, akkor nem tud mûködni a gazdaság, mert ez a "jel" az, amely a gazdasági életet közvetíti. De ennek a jelnek az elõállításához nincs szükség egy nemzetközi privilégizált rétegre, és az õ "levegõbõl" elõállított pénzére, amelyet rendkívül drágán hajlandó kikölcsönözni. Magyarország, a magyar gazdaság magyar kibocsátású fizetõeszközökkel is mûködtethetõ lenne, amire sok bizonyíték van. Kína már így mûködik sikeresen immáron harmadik évtizede. Kínát az euró-atlanti elit másként szorongatja. Mi is meg tudnánk tenni, hogy olyan munkaprogramokat indítsunk be, amelyekhez megvan hazánkban a munka, a munkaerõ, a munkaeszköz és a technológia is. Így épülhetnének a gátak, a víztározók, a belvízelvezetõ és a szennyvízelvezetõ rendszerek, de így épülhetne tovább a közúthálózat is. Társulhatna hozzá országos erdõsítési, parkosítási és lakásépítési program is. A fizetõeszközt a magyar állam bocsátaná ki. Ezek nyomán segélyezett munkanélküliek tízezrei válhatnának rövid idõ alatt munkavállaló adófizetõ polgárokká. Az államnak több pénze lenne a közfeladatok finanszírozására, és kevesebb hitelt kellene igénybe vennie. Ennek egyetlen akadálya az, hogy sérti a nemzetközi pénzkartell érdekeit.

- Voltak-e olyan nemzetállamok, amelyek ellenálltak?

- Argentína 2000-ben ellent mondott. Mi történt? Mindenféle eszközzel próbálták ütni-verni, de nem sikerült. A 103 milliárd dollárból azonnal elengedtek 65 milliárdot, a dögkeselyû Nemzetközi Valutaalapot pedig inkább kifizették az argentinok, csakhogy minél elõbb megszabaduljanak tõle. Argentína "köszöni, jól van" és fejlõdése felgyorsult

- Van arra esély, hogy az erõs nemzeti öntudattal rendelkezõ államok összefogjanak?

- Oroszország ugyan nem tudta teljesen kivonni magát a pénzuralmi rendszerbõl, de mégis olyan önálló, nemzeti érdekeit képviselõ állam, amely sorosan együttmûködik Kínával, Indiával és más államokkal is a Sangháji Együttmûködési Szervezet keretében. Oroszországot a pénzügyi világválság csak periférikusan sújtotta. Az Orosz Medvébõl azonban mumust csináltak, pedig érdemes lenne szorosabban együttmûködni vele, ahogyan Kínával és más ázsiai országokkal, többek között az arab világ államaival is.

- A Föld elpusztítása felé halad-e ez a pénzuralmi rendszer?

- Ha kirobbanna egy atomvilágháború, az Földünk egy részének a teljes elpusztulásával járna, amely nem lenne többé alkalmas az emberi létezés számára. Az egész élõvilág kerülne veszélybe.

- Ez sem visszatartó erõ?

- Nem, mert ahhoz, hogy a világ hatalmi elitjei jól élhessenek, elég egy vagy két milliárd ember, s nincs szükség hét milliárdos emberiségre. Bill Gates amerikai üzletember már nyíltan támogatja azokat a programokat, amelyek célja az emberiség létszámának a jelentõs csökkentése.

Drábik János, Kárpáti Harsona

A mainstream média lélektana

Az oligarchia

Az oligarchia

Morgó Sapiens - kataklizma.info 29 november 2010

Mit tapasztalhattunk az elmúlt pár évben a kirobbant gazdasági válság miatt?

• megszûnt az aranystandard
• megnyílt a korlátlan pénznyomás lehetõsége.

Ön proaktív, vagy reaktív?

Kultúra, hagyomány

Mi a pénz?